A kilencvenes években a GPZ 500-as motorblokkot több-kevesebb változtatással legalább négy motorkerékpárba szerelte a Kawasaki. Úgy tűnik, most is ezt a megoldást választották új, 650-es családjuk megteremtéséhez. A Versys megalkotásával egy olyan sokoldalúan használható, kis, mindenes motort hoztak létre, amely ésszerű teljesítménnyel, könnyű kezelhetőséggel, és kedvező vételárral rendelkezik.
Túra vagy ingázó motornak is nagyon jól megfelel, hiszen kimondottan keveset fogyaszt, és tágas helyet kínál pilótájának. Az ER-6 N-ben már bemutatkozott új fejlesztésű, kéthengeres, vízhűtéses, négyszelepes blokkot térhálós acélcső vázba szerelték. 
A villanyakat az eddigi ER modellekéhez képest magasabban helyezték el. Az első futóművet fordított villaszárakra építették, szemben az N és az F változat hagyományos villamegoldásával. Az upside-down teleszkópszárak rugó-előfeszítése állítható, valamint az egyik villaszárban a húzó irányú csillapításon is van lehetőség változtatni. A hátsó futóművet is jelentősen megváltoztatták. Az új, banán alakú alumínium lengővilla alkalmazásával.
A hátsókerék vezetéséről gondoskodó futómű-alkatrész, a jobb oldalt elhelyezett központi rugóstag közbeiktatásával, himbarendszer nélkül csatlakozik a vázhoz. A hátsó rugóstagot, a Showa szállítja, keménysége egy forgatógomb segítségével könnyedén, gyorsan állítható annak megfelelően, hogy egyedül, utassal, vagy csomagokkal megrakottan utazunk.
A kipufogódob elhelyezését a korábban világra jött két modelléhez hasonlóan oldották meg. A motor hasa alá húzott dob nemcsak letisztultabb külsőt, áramvonalasabb formát kölcsönöz, de a súlypontot is alacsonyabbra helyezi, egy hagyományos elhelyezésű hangtompítóhoz viszonyítva. Az 50-50 százalékos súlyelosztás, a viszonylag rövid, 1415 mm-es tengelytáv, alacsonyra helyezett tömegközéppont, a 65O-os villaszöggel párosítva, jól irányíthatóvá teszik a motort.

A magas kiemelőre szerelt széles csőkormány leginkább kis sebességnél végrehajtott manőverek során könnyíti meg a 650-es irányítását. A kéthengeres 180O-os főtengelycsap elékelésű blokkot vibrációinak csökkentése érdekében kiegyensúlyozó tengellyel látták el. A rendszer működése itt jobban érezhető, mint az F modell esetében, de itt sem teszi teljesen bársonyossá a motor működését. Bizonyos fordulatszámokon a lábtartók megbizsergetik a talpak reflex-zónáit, ezért az apró kellemetlenségért kényelmes üléspozícióval igyekszik minket kárpótolni a Versys. Nyújtott karokkal, egyenes derékkal vezethető a Kawasaki új mindenese.
A sokoldalú használhatóság érdekében a blokkot és a befecskendező rendszert némiképp áthangolták, a vezérműtengely és a befecskendezési térkép módosításával. A kipufogókönyököket nyomáskiegyenlítő csövekkel kötötték össze. A cél: nagyobb forgatónyomaték elérése alacsonyabb fordulatszámon, még a csúcsteljesítmény csökkenése ellenére is. Az ER-6 F 72 lóerős teljesítményéhez képest itt 64 lóerő áll rendelkezésre. A legnagyobb forgatónyomaték 61 Nm, amely 6800-as percenkénti fordulatszámon mozgósítható.
A maximálisan 64 lóerő talajra viteléhez nincs szükség úthenger szélességű hátsógumira, bőven elég a 160-as. A keskenyebb gumi könnyebb is gyorsabb bedönthetőséget tesz lehetővé, amellett hogy az ára is kedvező. Egy olyan motornál, amelyet gyártója nagyobb éves futásteljesítményre szán, bizony a gumik költsége elhanyagolható szempont. Az ER-6 F-től magasabb és némileg szelídebb teljesítményű motor csúcssebességét 185 Km/órában adja meg a gyár. A fürge motorkerékpárnak mindössze 4,1 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy 0-100-ra gyorsuljon. Persze ez az adat nem elég ahhoz, hogy egy gyorsulási versenyen lenyomja a legújabb ZX 6-ost, de kijelenthetjük, hogy dinamizmusban nem szenved hiányt.
Akik a motorozás biztonságát egy ABS rendszer alkalmazásával kívánják fokozni, rendelhetik Bosch blokkolásgátló rendszerrel felszerelten is a Versys-t.
Mit látunk vezetés közben, ha nem az útra pillantunk, hanem a műszerfalra? Az apró műszeregységben központi helyet kapott a fehér számlapos fordulatszámmérő. Tőle jobbra az LCD kijelzőn sebességmérőt, benzinszintjelzőt, és a hűtővíz hőfokmérőjét láthatjuk. Ezek alatt az össz.- és a napi kilométer számláló helyezkedik el. A fordulatszámmérőtől balra fekete alapon elhelyezett hagyományos színes visszajelző izzókat találunk, amelyek az irányjelző, fényszóró, és olajnyomás állapotáról tájékoztatnak. Mellettük beállító, funkció gombokat helyeztek el.
A motor fényszórójának és fejidomjának alakja megosztja a szemlélőket. Szinte senki sem közömbös iránta. Van, akinek ez bejön, és van akinek nem. Annyi bizonyos, hogy nagyon egyedi fizimiskát kölcsönöz a Versys-nek. Az ER-6 modellcsalád harmadik verziójába többféle motorkerékpárt is belegyúrtak. Hasonlít egy sportos túra-endúróra, túramotoros jellege is van, vannak, akik szupermotós jegyeket is felfedeznek rajta, ők bizonyára élénkebb képzelőerővel megáldott emberek. Valójában egyik kategóriába sem illeszthető bele tökéletesen. Ám mindez mit sem számít, hiszen egy szórakoztató, sokoldalú járgányt kap a vásárló, ha választása a Versys-re esik.
: : : : l : : : : : : : Kerekek: 17 x 3,5 elöl, 17 x 4,5 hátul Gumik: elöl, hátul : : : : : : : : 1
Kawasaki Versys műszaki adatok
|
Motor |
vízhűtéses, négyütemű, soros kéthengeres, hengerenként négy szelep |
Lökettérfogat |
649 cm3 |
Furat x löket |
83 x 60 mm |
Kompresszió viszony |
10,6:1 |
Max. teljesítmény |
64 LE 8000 ford./percnél |
Max. nyomaték |
61 Nm 6800 ford./percnél |
Keverékképzés |
38 mm-es Keihin injektortestek |
Kuplung |
többtárcsás, olajfürdős |
Váltó |
hatfokozatú |
Váz |
térhálós acélcső hídváz |
Első futómű |
Upside-down teleszkópvilla, állítható rugó-előfeszítéssel és húzófokozati csillapítással |
Hátsó futómű |
egyoldalon elhelyezett Showa központi rugóstag |
Első gumi
|
120/70-ZR17 M/C |
Hátsó gumi
|
160/60-ZR17 M/C |
Első fék |
két kétdugattyús féknyereg, 300 mm-es hullámos féktárcsák |
Hátsó fék |
egydugattyús féknyereg, 220 mm-es féktárcsa |
Tengelytáv |
1415 mm |
Villaszög |
65O |
Utánfutás |
108 mm |
Szabad magasság |
180 mm |
Üzemanyagtank térfogata |
19 liter |
Száraz tömeg |
181 kg (ABS-szel 184 kg) Teletankolva, folyadékokkal: 210 Kg |