A hatodik futamát teljesíti a BMW Racing Team Toth két magyar versenyzője a Superbike-világbajnokság csúcskategóriájában. Az eddigi teljesítményüket látva bizakodóak a gárda tagjai, ugyanis az sem elképzelhetetlen, hogy az újonc csapat ifjabb Tóth Imre révén – idén először – bekerül a Superpole mezőnyébe.
A 29 éves motoros már versenyzett a maláj pályán – 2009-ben a gyorsasági motoros-vb 250-es kategóriájában –, így az ismerkedés helyett azonnal a motor minél jobb beállításaival törődhetett. Ennek meg is lett az eredménye, és a hatalmas hőségben az idény során most került a legközelebb, 3,25 másodpercre az élen állóhoz. Imi folyamatosan gyorsult – az első edzéshez képest, ahol 20. lett, több mint egy másodpercet – így minden esélye megvan arra, hogy végre beverekedje magát a Superpole mezőnyébe.
„Úgy érzem, végre olyan teljesítményt nyújtottam a pénteki edzéseken, ami elvárható tőlem. Megszűnt a váltógondom, de természetesen van még mit javítanunk a motor beállításain. A futómű jónak tűnik, és ha folytatni tudom ezt a gyorsulási folyamatot, akkor a csúcskategóriában való versenyzésemben első alkalommal bekerülhetek a Superpole mezőnyébe. Délután hatalmas meleg volt a pályán, ami alaposan megnehezítette a dolgunkat, ám a mindent eldöntő holnapi, harmadik edzés szerencsére kora délelőtt lesz, így igenis elérhető a számomra a Superpole” – jelentette ki Imi, aki jelenleg a 22. helyen várja a folytatást.
 |
|
Az eddig nagyon kevés ezres tapasztalattal rendelkező Sebestyén Péter kifejezetten élvezte a tréningeket, ugyanis a pálya vonalvezetése sokkal jobban feküdt az új motorozási stílusához, mint a korábbi ringek. Akárcsak a csapattársa, ő is folyamatosan gyorsult, és a délelőtti eredményéhez képest másfél másodpercet faragott le a legjobb köridejéből. Ráadásul gond nélkül megfutotta a vasárnapi indulásához szükséges limitidőt, ami bíztató a teljesítményére nézve.
„A balul sikerült brit verseny után folytattam kifejezetten élveztem a motorozást, ugyanis a megújított stílusomnak fekszik a sepangi pálya. A motorerő megfelelő, és még úgyis tudtam folyamatosan gyorsulni, hogy bele-belehibázgatok még a köreimben. A részidők alapján egyértelműen maradt még bennem, és ha most kapnék egy kis segítséget arra nézve, hol tudnék még időt nyerni, azt ki is tudnám motorozni magamból. Ha ez sikerülne, akkor foglalkozhatnánk a finomhangolásokkal is” – árulta el Sebestyén Péter, aki egyelőre a 26. rajtpozíciót mondhatja a magáénak.
A hétvége menetrendje (magyar idő szerint)
Szombat (június 7.)
03.45 – 04.30 Superbike harmadik szabadedzés
06.30 – 07.00 Superbike negyedik szabadedzés
09.00 – 09.40 Superbike időmérő, Superpole (SP1 + SP2)
Vasárnap (június 8.)
03.30 – 03.45 Superbike warm up
07.30 – Superbike első futam
10.30 – Superbike második futam