tovább >>>
Főoldal | Email | Belépés napja. Keresés itt:
   Minden motor A-Z Hírlevél | Médiaajánlat | Impresszum

Sajtóközlemény - H-Moto, Losail Ázsia Bajnokság, Katar, 1. forduló, Futamok, 2014.10.19.




Kis Viktória: „Egy nem hivatalos első és egy második hely a hétvége mérlege”
[InfoBike.hu | H-Moto Team] Felvétel dátuma: 2014.10.20



Kis Viktória: „Egy nem hivatalos első és egy második hely a hétvége mérlege” Kis Viktória remek eredményekkel zárta a Losail Ázsia Bajnokság 2014/2015-ös idényének első hétvégéjét: a H-Moto Team versenyzője mindkét szombati versenyen másodikként értékelték Katarban, ám az első futamon csak az időmérés hibája miatt nyilvánították egyik riválisát győztesnek, így könnyen lehet, hogy a hivatalos eredményben már a magyar motoros neve fog elsőként szerepelni.

Kis Viktória tavaszi sikerei után ismét visszatért Katarba: a H-Moto Team versenyzője ezúttal a Losail Ázsia Bajnokság (LARRS) teljes 2014/2015-ös szezonjában a mezőny tagja lesz majd. A hétvégén rendezték az idény első állomását, ahol a pénteken rendezett időmérő edzésen kategóriájában a 3. helyen tudott végezni. A szombat nem kezdődött túl jól számára, hiszen bukott a bemelegítő edzés során, s bár neki nem esett baja, a motort szerelni kellett a villanyfényben sorra kerülő futamok rajtjáig.

Az R6-os Yamaha azonban időben elkészült, így Wicca is felállhatott az első verseny rajtrácsára. A startot jól kapta el, ám egy kisebb hiba miatt visszacsúszott, amely után még forgalomba is került, de végül sikerült utolérnie saját kategóriájának éllovasát, s meg is előzte őt. Az, hogy mégsem a dobogó legfelső fokára állhatott fel, hanem csak a másodikra, az időmérő rendszer hibájának volt köszönhető: hiába ért be ugyanis jóval ellenfele előtt a magyar, mégis másodikként értékelték. Természetesen csapata jelezte ezt az illetékeseknek, így a végeredmény még nem tekinthető hivatalosnak.

A második versenyen ismét jól rajtolt Wicca, ám az 1000-es motorok jelentette akadály miatt ezúttal a vezető pilóta túlságosan el tudott lépni tőle, így végül másodikként intették le a versenyzőt. Csalódott azonban így sem lehet, hiszen megjavította korábbi legjobb idejét, ráadásul mindkét alkalommal övé volt a leggyorsabb kör kategóriájában. Hamarosan újra bizonyíthat majd a katari aszfaltcsíkon a magyar motoros, hiszen két hét múlva következik az újabb forduló, s akkor a Superbike világbajnokság szezonzárójának betétfutamaként rendezik majd meg a sorozat versenyeit!

Kis Viktória
„Kemény versenyek voltak ezen a hétvégén, kétség sem fér hozzá. A nem túl fényesen sikerült warm up után magabiztosan álltam fel a 18. rajtkockába. Az első versenyen jól kaptam el a rajtot, rögtön a kategóriámban élen motorozó mögött voltam. A harmadik körben az egyik féktávon viszont hibáztam egyet, a 12. helyről visszaestem a 18.-ra, de még 12 kör volt hátra, szóval nem hagytam magam. Nem volt könnyű az 1000-es motorok ellen: hiába voltam sokkal gyorsabb a kanyarokban, a célegyenesben rögtön visszaelőztek. Körről körre haladtam előre, folyamatosan javítottam a pozíciómon. Utolértem a másodikat, majd az élen haladót is, és két körrel a vége előtt sikerült is megelőznöm őt. Sajnos az időméréssel viszont történt valami, így hiába intettek le engem elsőként hét másodperccel a szerb motoros előtt, hivatalosan mégis őt nyilvánították ki nyertesnek. Nem csak nálam jelentkezett ez a probléma, dolgoznak a kijavításán, addig viszont az első versenyről nincs hivatalos eredmény. A második futamon is jól sikerült a rajt, a helyezkedés viszont már nem annyira. Beragadtam egy 1000-es boly mögé, akik sajnos az elején nagyon feltartottak, miközben a szlovén versenyző, Manca elkapott egy 1000-es mentes részt, így szabadon tudott menni: annyira eltávolodott, hogy ki is került a látóteremből. Keményen kellett hajtanom tehát, hogy utolérhessem. Ismét körről körre jöttem fel, olyannyira, hogy az utolsó öt körben már láttam az élen haladót is, ráadásul körönként 2-3 másodperccel voltam gyorsabb nála. A bajt megint csak egy 1000-es gép jelentette, aki rettenetesen feltartott a kanyarokban: ha meg is előztem, esélyem sem volt ellene a célegyenesben. Így végül négy másodpercre sikerült lefaragni a 12 másodperces hátrányomat, ezzel a 11. helyen értem célba 36 indulóból, ez pedig a kategóriámban a második helyet jelentette. Nem bosszankodtam, mert mindkét versenyen enyém volt a LARRS-ban megfutott leggyorsabb köridő, sőt a másodikon a saját legjobbamat is megdöntöttem, így az most 2:12.233. És ez még csak a szezon első hétvégéje volt! Szóval a mérleg: egy kicsúszás, himnusz nélkül egy nem hivatalos első hely, egy második hely és rengeteg tapasztalat. Boldogan térek haza, hiszen nagyon örülök, hogy ismét részt vehetek a bajnokságban! Köszönöm a lehetőséget a QMMF-nek, Hermann Henriknek, a MAMS-nak, a segítséget a H-Moto Teamnek, és persze a támogatást és a biztatást, amit otthonról kaptam, nagyon sok erőt adott! És köszönöm a szuper futóműbeállítást a távolból Bájónak! Alig várom, hogy másfél hét múlva jöhessek vissza!”

Kelemenné Szilágyi Noémi, menedzser
„Egyszerre vagyok boldog és csalódott. Boldog Wicca egész hétvégén tanúsított hozzáállás, no és nem utolsó sorban a versenyen való szereplése miatt, csalódott pedig azért, mert az első versenyen az időeredmények és a „szemkontroll” alapján is egyértelműen ő volt a nyertes, mégsem ő állhatott a dobogó legfelső fokán. Természetesen ezt észrevételeztük, és amíg nem fejeződik be a kivizsgálás, addig az eredmény sem hivatalos. A versenyt megelőző warm upon történt esés után bíztam a szerelők munkájában és Wiccában, tudtam, hogy jó versenyt fogunk teljesíteni. Ugyanakkor nem szeretném újra megtapasztalni azt az érzést, amikor egy perccel a rajtrácsra menetel előtt még négy szerelő azért kapkod, hogy rajthoz tudjon állni a motor… A szezon kezdéseként pedig gratulálok Wiccának, mert máris megjavította saját legjobb idejét! Nem sok idő marad most a pihenésre, hiszen szinte fordulhatunk is vissza, mert november első hétvégéjén ismét rajthoz állunk, amikor a Superbike világbajnokság betétfutamaiként figyelhetik Wicca motorozását. Azért használtam a „figyelhetik” kifejezést, mert voltak csapatok, amelyekkel tárgyalásokat folytattunk a Supersport kategóriában Wiccával kapcsolatban, és azok a csapatok novemberben meg tudják nézni alakulatunk egyetlen lányát, amint egy férfiakból álló mezőnyt könnyedén le tud motorozni. Köszönöm és is az otthonról és külföldi barátokról kapott biztató szavakat, gratulációt. Nagyon jó érezni, hogy csak fizikailag voltunk ketten, valójában viszont a hatalmas rajongótábor mindig segít abban, hogy kis hazánkat nőként maximálisan helytállva tudjuk képviselni itt az Arab-félszigeten!”



 


 
Cikk kereső
kereső betöltése...

Termék kereső
kereső betöltése...

Hirdetés



HIRDETÉS

 
 
 
 • Aprilia
 • BMW
 • Ducati
 • Gilera
 • Honda
 • Husqvarna
 • Hyosung
 • Kawasaki
 • Keeway
 • KTM
 • Kymco
 • Malaguti
 • Moto Guzzi
 • Peugeot
 • Piaggio
 • Qlink
 • Suzuki
 • Triumph
 • Vespa
 • Yamaha
Google Google FaceBook

Twitter Youtube

copyright © All Rights Reserved 2010 - 2024 Minden jog fenntartva!
Az oldalon található összes tartalom bármilyen másolása vagy felhasználása csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.