tovább >>>
Főoldal | Email | Belépés napja. Keresés itt:
   Minden motor A-Z Hírlevél | Médiaajánlat | Impresszum

Legutoljára akkor foglalkoztunk a Kymco Agility-vel, amikor a Dunántúlon méteres hófúvások parancsoltak megállást még a négykerekűek számára is, s még a Graz-i Kymco képviselet parkolójában megtett néhány körnek is testes arcüreggyulladás lett a végeredménye. Most viszont, amikor egyszerre vette kezdetét az Agility hazai forgalmazása, és az idei nyár, már semmi sem akadályozhatta meg, hogy magunkhoz édesgessünk néhány hónapra egyet, ezekből a szimpatikus kis jószágokból.

Azt már az első ismerkedés során leírtam, hogy az újjászerveződő magyar kereskedői hálózat a nagyarányú általános árcsökkentés és a többi újdonság mellett, a mindössze negyedmillió forintért kínált Agility-vel szeretne robbantani a piacon, s megalapozni a márka hazai ismertségét, és kivívni a Nyugat-Európában már meglévő elismertséget is. Hogy ez mennyire fog sikerülni az „olasz” orientált vásárlók, és a kínaiak dömpingje közepette, az még kérdéses, de az első eladási statisztikák mindenesetre biztatóak

 



Taktikus praktika
Ennyi filozofálás után azonban nézzük, hogy mi lehet az Agility jövőbeli sikerének a záloga! Az első pillantásra is látszik, hogy a 12 colos kerekeken guruló, közepes méretű ötvenes megalkotásánál a mindennapi használat során nyújtotta praktikum lebegett a mérnökök szeme előtt. A téli bemutató után hosszasan dicsértem a leleményes ülésmegoldást, ami az Opel egyterűinél kardinális kérdéssé vált ülőhely-csomagtér csiki-csukit ötletesen adoptálta a segédmotoros-kerékpárok szintjére. Ezzel, nemcsak egy nagy teherbírású rakodóteret teremtve hátul a sokszor felesleges bak helyén, hanem kényelmes háttámlát is kínálva a vezető számára. Persze ezzel együtt megmaradt az ülés alatti sisaktartó is, s ha még ez is kevés lenne, akkor rövidlábúak igénybe vehetik a gyújtáskapcsoló mellett elhelyezett szatyorkampót is. Ugyancsak a rövidebb futóművel rendelkezőknek és a hölgyeknek kedvez a kormány mögötti lábtér is, ami teljesen átlagos méretű ebben a méretosztályban, csak a pontosan térd magasságban elhelyezett kulcs veszélyezteti egy-egy termetesebb pilóta ízületeit, viszont őket legalább nem fogja spiccelésre kényszeríteni a nem túl alacsony, 790 mm-es ülésmagasság.

 

A „lábujjhegyes” pozícióval azonban együtt jár a megfelelően nagy szabadmagasság is, ami nem csak rossz utakon, de bevagonírozáskor is jól jön, s mindez párosulva az alsó fertályt borító nagy felületű fényezetlen fekete műanyaggal, kevésbé sérülékennyé teszi a robogót. A kékre, bordóra, vagy ezüstre fényezett idomoknak köszönhetően azonban mégsem válik komorrá az Agility, sőt a hatalmas nyíl alakú lámpa kifejezetten értelmes ábrázatot varázsol neki, mint ahogy szinte varázslatnak tűnik az is, ahogy a halogén izzóval szerelt, átlátszó burájú fényforrás nappali világosságot teremt az éjszakában. Komolyan mondom, hasonlóan széles és világos fénycsóvát még nem is láttam ötvenes motor előtt. Felülve, a Kymco-któl szokatlanul feszes tömésű nyeregbe, két változás tűnik fel a prototípushoz képest. Az egyik, hogy a hátsó futóművet még keményebbre hangolták tél óta, ami majd menet közben abban is megnyilvánul, hogy nagyobb gödrökbe belehuppanva már nem hallható hátulról az a csattanás, ami Graz-ban még megvolt – remélni sem merem, hogy az én észrevételem miatt történt a változtatás –, a másik, hogy a műszerfalról eltűnt a digitális időóra, és egy Kymco logó vette át a helyét. Minden tiszteletem a márkáé, de azért az órának jobban örültem.

 



Csendestárs
Mielőtt elindulnánk az Agility-vel, gondoljuk végig, hogy mit is vár el az ember egy napi közlekedésre szánt robogótól!? Leegyszerűsítve a dolgot, pontosan azt, amit az üzletben egy csendestárstól, vagyis hogy végezze a dolgát, hangját ne hallassa, és bízza ránk az irányítást. Ezek alapján a Kymco Agility egy igazi csendestárs, a szó szoros értelmében, mivel négyütemű léghűtéses erőforrásának köszönhetően olyan csendesen jár, hogy néha csak a hangeffektusos index-visszajelző kattogása óv meg az elbóbiskolástól. Ettől nyugodtabb járású, halkabb féldecissel eddig csak a Honda Zoomer-ben találkoztam, pedig az PGM EFI befecskendezéssel és vízhűtéssel is operálhatott, közel háromszoros áron. Előfordult olyan eset, hogy a hátulról hirtelen feltámadó hangos motorzúgás miatt lefékeztem, és meg akartam állni, megnézni, hogy mi ment tönkre, amikor egy másik robogó gördült el mellettem, magával húzva a kellemetlen zajt is. Máskor először nézz bele az aprócska tükrökbe! – okítottam ki saját magam, és megnyugodva markoltam bele a rendkívül spontán reagálású gázba, s gyorsítottam ismét lendületesen 50 km/óráig. A fojtott négyütemű ezt a sebességet fél gázzal képes teljesíteni akár parton felfelé is, ezen a ponton viszont, mintha egy százas szöget vertek volna a mutató útjába, nem kíván túllendülni. Ebben nem csak a törvény tisztelete nyílvánul meg, hanem az is, hogy a fojtások eltávolításához kínált gyári alkatrészek még a csomagtartóban pihentek. A négy ütemnek és az Euro2-es katalizátornak hála, füstölés még gyorsítás közben sem válik láthatóvá, ezért az Agility-t semmiképpen nem ajánlanám öngyilkosjelölteknek, mert a zárt garázsban hamarabb halna bele az unalomba, mint a CO mérgezésbe. A kis Kymco egyébként sem az a letargikus fajta, hiszen az a mód, ahogyan teszi a dolgát, s az a megbízhatóság, amit az egész szerkezet sugároz magából, kifejezetten bizakodóvá teszi a gazdáját.

 



Rózsaszínű világ
Minél többet használom a kis Kymco-t, annál inkább világossá válik számomra, hogy miért a piros- és a fehér a tajvani márka színei. A kettőt összekeverve ugyanis pontosan rózsaszínt kapunk, a kis Agility, pedig képes rózsaszínben láttatni velünk a világot. Hogy ehhez a megelégedettséghez mennyire fog hozzájárulni a gyár által ígért 1.5 literes fogyasztás, az csak a teszt során fog kiderülni, de az, már a 25 hónapos, kilométer-korlátozás nélküli garancia és a vételár ismeretében is elmondható, hogy nem sok jobb vétel kínálkozik jelenleg a magyar robogópiacon a féldecisek között. Főleg, ha figyelembe
vesszük a Kymco-k külföldön már meglévő presztízsét és az elismerten jó minőségét is.

 



Szöveg: Orosz Csaba
Fotó: Szendy Zsolt

Kymco Agility 50

Motor : 4-ütemű (Kényszerléghűtésű)
Hengerűrtartalom : 49,5 cm3
Méretek (HxSZxM): 1820/685/1085 mm
Súly : 97 kg
Sebességváltó : CVT (automatikus)
Típusengedélyezett teljesítmény : 3,24 LE/5500 min
Max. teljesítmény (Gyári adat) : 3,67 LE/7500 min
Max. forgatónyomaték : 3,5 Nm/7000 o/min
Fékrendszer (elöl / hátul) : Tárcsa/Dob
Gumik (elöl / hátul) : 120/70-12 / 130/70-12
Ülésmagasság : 790 mm


 
Cikk kereső
kereső betöltése...

Termék kereső
kereső betöltése...

Hirdetés



HIRDETÉS

 
 
 
 • Aprilia
 • BMW
 • Ducati
 • Gilera
 • Honda
 • Husqvarna
 • Hyosung
 • Kawasaki
 • Keeway
 • KTM
 • Kymco
 • Malaguti
 • Moto Guzzi
 • Peugeot
 • Piaggio
 • Qlink
 • Suzuki
 • Triumph
 • Vespa
 • Yamaha
Google Google FaceBook

Twitter Youtube

copyright © All Rights Reserved 2010 - 2024 Minden jog fenntartva!
Az oldalon található összes tartalom bármilyen másolása vagy felhasználása csak a szerző írásos engedélyével lehetséges.