
Az örömbe jelentős üröm vegyült a Schmidt Racing számára a 2015-ös Alpok-Adria Bajnokság második, pannoniaringi versenyhétvégéjén – Jogorvoslatért harcol a csapat Juhász Dávid büntetése ügyében
A június 21-én, Misanóban a Supersport világbajnokságon is bemutatkozó Schmidt Racing a hétvégén a Pannoniaringen folytatta szereplését Közép-Kelet-Európa legnívósabb nemzetközi gyorsasági motoros sorozatában, az Alpok-Adria Bajnokságban, illetve az IMRC és a hazai pontvadászat második fordulójában. Chrobák János (Supersport) ezúttal is megnyerte mindkét futamát, ráadásul az időmérőn fantasztikus pályacsúcsot ért el kategóriájában (1.55:5), míg Juhász Dávid (Superstock 600) a szombati győzelmét követően vasárnap többszöri, jogtalan büntetés után végül a 9. helyen zárt. A csapat már ott megóvta a versenyigazgatóság döntését, és jogi úton szeretné bizonyítani igazát.











